ISKOLA
Igazából az iskola volt
a fő szempont, amiért éppen pont itt kötöttünk ki. Ahogy az első bejegyzésben
írtam, itt szinte minden szempontból olyan, mintha az Egyesült Királyság
területén járnának a gyerekek iskolába, csak itt nincs folyamatosan szar idő.
:-) A legfontosabbakon kívül talán az apróságokat érdemes megosztanom veletek:
Az egyenruha a szülők
szerint jó dolog, mondjuk a gyerekek egy része (és nálunk a nagyfiú) nem osztja
eme álláspontunkat. Az viszont tény, hogy tanév elején egyszeri nagyobb költsége
van (1 gyerek téli-nyári gúnyája sport és utcai cipővel, télikabáttal kb. 250
Euro), de onnantól nincs reggel hiszti azon, hogy ki mit vesz fel, milyen színű
izé megy a milyen anyagú mizéhez. Ha pedig a ruhákat egy tanévre számolom (egyes
részeit, meg még hosszabb időre), akkor már nem olyan rettenetesen sok az az
összeg. Ráadásul vannak használtan is elérhető holmik jó áron és a mi
iskolánkban a legrászorultabbak kaphatnak ingyen is egyenruhát.
Az iskolabusz szerintem
nagyszerű találmány. Egyrészt érdemben csökkenti a reggeli autós zsúfoltságot,
mert nem minden gyereket visznek a szülők autóval, hanem egy rendes 40+ személyes
busz szedi össze az egy környéken lakókat; másrészt ez tényleg egy kényelmi
szolgáltatás. A szülőknek így csak azt kell biztosítani, hogy reggel 7:15-re a
legközelebbi nem hivatalos „buszmegállóba” vigye le a gyereket; illetve
2:15-kor ugyanitt felvegye. Ha a gyerekünk egy kicsit nagyobb lesz majd, akkor
természetesen már járhat haza egyedül is (kb. 80 méter).
Nálunk a „megálló” a
templommal szemközti sarok, ahol eső esetén egy kicsit védettebben tudunk
lenni, ráadásul arra is van lehetőség, hogy egymással trécseljünk. Mivel ez egy
„migráns iskola” (induction school), ezért a szülők pont olyan vegyesek, ahogy
azt otthon mi mindig is elképzeltük: erdélyi magyar anyuka szicíliai férjjel;
albán anyukák, akik cégeknél takarítanak; venezuelai fiatal pár, aki szerencsét
próbálni jött át Európába; a sarki afro-fodrászatot működtető nigériai szülők
pár éves szicíliai kitérő után; természetesen borsodi romák meg egy fiatal
orosz informatikus finn feleséggel. Annak ellenére, hogy mi, szülők nagyon
eltérő gazdasági háttérrel, képzettséggel, életúttal és megélhetési
stratégiákkal bírunk; egy közös van bennünk: a gyerekeink egységesen egy árva
kukkot sem beszélnek angolul, illetve máltaiul. Van ám más hasonlóság is persze,
itt - sokunk anyaországával ellentétben - a gyerekünk jövőbeli sikerességét sokkal
inkább az egyéni tehetsége, szorgalma és érdeklődése fogja meghatározni,
mintsem a családjuk anyagi helyzete.
Ezt persze nem magamtól jutott
eszembe, hanem Kende Ági által a Qubiten megjelentetett „Szegregált
oktatásból nem vezet út az egyetemre” című cikk. Ági miatt jutott eszembe, hogy
megnézzem a két teljesen eltérő ország oktatási helyzetét a PISA kutatás teljesítmény
/ méltányosság szempontjából is. Kimásolom a cikkből a vonatkozó táblázatot,
amiben külön bekereteztem benne Máltát, hogy jól látszódjon. Teljesítményben alig
van különbség a két ország között: Magyarország 477 ponton áll, ami az előző
évhez képest 9 pontnyi rontást jelent; míg Málta 465 ponton áll és az előző
évhez képest 2 pontot javított. A trendeket figyelembe véve nem kizárt, hogy a
2018-as PISA felmérésen Málta nagyjából utol fogja érni Magyarországot. Mindezt
úgy, hogy a szigetnek nincsenek olyan lehetőségei, forrásai, múltja, ami erre
predesztinálná az országot. Sőt, Málta méltányosság területén az
összes közeli vagy „nagy” országot (Németországot, Ausztriát, Franciaországot, Belgiumot,
Szlovákiát) megelőzi. Ráadásul úgy, hogy itt – Magyarországgal ellentétben –
tényleg sok menekült és áttelepült van. Ez a különbség számomra megdöbbentő és
persze kicsit fájó is.
Mindezek mellett az
iskola nagyon figyel a gyerekekre. Mivel nagyon különböző kultúrából és nagyon
különböző vérmérséklettel érkeznek, ezért a gyerekek között a súrlódás szinte
törvényszerű. Amikor az egyik, kicsit nagyobb fiú – szerintünk a szimpátiáját
kimutatandó – a buszon húzogatta a gyerekünk haját, ő alaposan megijedt. Amikor
jeleztük ezt az iskolának, akkor az iskola pár órán belül reagált, mi még aznap
kaptunk visszajelzést az osztályfőnöktől, az erre a célra használt telefonos
applikáción keresztül (Class Dojo, mindenkinek ajánlom, mert szuper); majd
másnap az igazgató mindkét gyerekkel elbeszélgetett. Ez már magában is
figyelemre méltó teljesítmény, mert egyik sem beszél angolul, plusz az
anyanyelvük is más. Aznap délutántól a kisfiút a buszsofőr a lehető legközelebb
ültette magához, hogy véletlenül se tudjon „udvarolni”. A dolog ezzel le is
zárult, senkinek sem esett bántódása és előbb-utóbb az a kisfiú is megtanulja, hogy
kell(ene ) lányokkal beszélgetést kezdeményezni.
Sok olyan dolog van, ami
a legtöbb otthoni iskolában egyáltalán nincs, vagy csak külön foglalkozás keretében
meg persze külön pénzért van:
1- rendszeresen járnak
úszni egy közeli uszodába, mert fontos, hogy itt – lévén mégiscsak a Földközi-tenger
kellős közepén vagyunk! – minden gyerek megtanuljon tisztességesen úszni;
2- járnak lovagolni egy
farmra, ahol nem csak felülhetnek időnként a lovak hátára, hanem segítenek az
állatok körül és közben mindennek megtanulják a nevét, természetesen rögtön angolul
és máltaiul;
3- az iskolai oktatás
szerves része az egészséges táplálkozásra nevelés is. A küldött étel nem lehet „bolti” készétel, csak saját szendvics vagy házi főtt étel. A
csokis termékek, édes kekszek teljességgel ki vannak tiltva. Ennek a
szabályozásnak természetesen az a következménye, hogy sok gyerek a
buszmegállóban „megelőző csapásként” betol egy teljes szelet csokit, nápolyit
vagy valami tiltott dolgot; illetve a buszról leszállva a kisboltba vezet az
első útjuk.
4- Itt alapvetően nincs
állami pénzekkel kitömött profi sport. (És most hagyjuk is a focit, mert a
végén még megharagszanak rám a máltai villanyszerelők.) Van viszont EU-s és
állami pénzekből duuuuuuuuurván támogatott tömegsport. A tanév elején kaptunk
egy 12 oldalas listát kb. 4-500 lehetőséggel, amiből korcsoport, lakhely és érdeklődés
alapján választhatnak a gyerekek (és néhány esetben a felnőttek is) sportágat
maguknak. Az edzések heti rendszerességűek és jellemzően évi(!) 46 euróba
kerülnek. A hagyományos sportok mellett lehet választani sqash-t, pilatest,
zumbát, különböző táncokat, ballettet, aqua fitness-t, capoeira-t, non-contact
boxot, teremhokit, tai chi-t, íjászatot, yogát, tollaslabdát és természetesen vitorlázást
is. A nagyfiú választása persze a gokart-ra esett, ami az átlagtól drágább
ugyan, de nagyon élvezi. Bele se merek gondolni, hogy Magyarországon mi lenne,
ha a TAO (pláne EU-s) forrásokat tömegsportra lehetne csak fordítani.
A jövő héten lesz szülői
találkozó (nagyon nem „értekezletet”), ahol a különböző kultúrából jövők valami
nemzeti étellel lephetik meg a többieket; valamilyen módon kötetlenül is
beszélgethetünk és mindezek mellett majd a hivatalos információkat is
megosztják velünk.
A nagyfiú oktatásáról
nem is mesélnék sokat, csak egyetlen részletet. Az erkölcstan órán feladott
házi feladatot itthon megbeszéltük. Arra kérték a szintén nagyon vegyes
összetételű osztályt, hogy mondják el a véleményüket(!) arról, hogy a megadott
tízegynéhány közül melyik hármat tartják a legfontosabb 3 értéknek, ami egy
befogadó(!) és nyitott(!) jó közösséget jellemez. Mindhárom értéket értelmezniük(!)
és magyarázniuk(!) is kellett. Amúgy is jellemző, hogy sok esetben önálló
gondolkodásra serkentő, egyéni(bb) munkát várnak el a 13-14 évesektől és a
tanulás nem szimplán és kizárólag az adatok megtanulását és bebiflázását
jelenti.
Szóval biztos sok probléma van az oktatásban itt is, de mintha a jó/jobb úton járnának és jó/jobb célokat tűznének ki maguk elé.
Tetszik!
VálaszTörlés