MUNKA

Úgy döntöttünk, hogy augusztusban úgy csinálunk, mintha simán csak nyaralnánk itt Máltán (ha már nem tudtunk elmenni a januárban lefoglalt görögországi nyaralásara). Felfedeztünk sok tengerparti helyet, fogadtunk vendéget és családtagot, megismertük a környéket, meg persze próbáltuk otthonossá tenni a bérleményt.

Aztán hamar egyértelművé vált, hogy kell munka, méghozzá hamarost. Egyrészt hagyományos (más néven pénzügyi) okokból illetve azért is, mert 4 ember – akármennyire is szereti egymást, nem biztos, hogy 7/24-ben együtt akar lenni. Van itt egy „Magyarok Máltán” Facebook csoport, ahol mindenféle dolgot hirdetnek. Van egy magyar srác, aki már 5 éve itt él, csinál egy elég komoly vállalkozást, egészséges ételeket szállítanak házhoz. Otthon ebből tömérdek van, de itt még nagyon kevés van házhozszállításból is, pláne az egészségesből. Kiszállítót keresett, és gyorsan bejelentkeztem. Hát, ez elég kemény menet volt; mert egyrészt itt tényleg a másik oldalon vezetnek (ez még a kisebb gond), de sajnos angol szokás szerint nem mindig van az utcákban házszámozás, hanem csak neve van a házaknak. Ráadásul ezek jelentős része valamilyen szentről elnevezett court/house/apartment; sokat nem ismer a GPS és persze alig van parkoló. A lényeg: a konyha itt van közel, reggel 8 előtt fel kellett venni a dobozokat és kiszállítani a címekre. Mindezt a 35-37 fokban úgy, hogy a légkondit nem érdemes bekapcsolni, mert pár percenként meg kell állni és alkalomadtán felszaladni valamelyik magasabb emeletre. 2 hétig csináltam, mert hamarosan kaptam egy másik – szakmába vágó – feladatot: most az egyik legnagyobb, emberi jogokkal foglalkozó helyi civilszervezetnek dolgozom részidőben. Egy pici programot támogatok a meglévő tudásommal és képességeimmel. Izgalmas és érdekes és persze közben sokat tanulok Máltáról is.

A feleségem rendszeresen elmondja, hogy ezt a nagyszerű lehetőséget (mármint egy jellemzően menekültekkel és melegekkel foglalkozó jogvédő civilszervezetnél való munkát) azért tette elénk a Jóisten (vagy a sors, vagy a karma, tessék válogatni), mert nem ijedtem meg attól, hogy a képzettségem meg a tudásom alatt vállaljak munkát.

Közben persze Eszter is keresett állást és hatalmas szerencséje volt. Abszolút ismeretlenként beadott egy pályázatot egy kanadai testvérpár által családi cégként működtetett nemzetközi tanácsadó céghez programmenedzseri munkakörre. Ahogy a gyerekek utólag megfogalmazták: egyedül neki voltak kétségei afelől, hogy messze ő a legjobb jelölt a feladat elvégzésére. Ugyanis a munkát természetesen megkapta, pár hét múlva – a felmondási idejének lejárta után - kezd Valletta mellett. A bejáráshoz vettünk neki egy vadonatúj, 15 éves Smartot, mert keveset fogyaszt, automata a sebességváltója és könnyű vele parkolni. Most éppen a forgalmat és az alternatív útvonalakat gyakoroljuk, hogy élesben már ne legyen vele majd gond.

De a máltai munkavállalásról általánosságban is tudok mesélni. Munka van, ráadásul sok. Csak a MaltaJobs.com – on van jellemzően 5-600 felhívás, de ezek inkább a tapasztalatot, szaktudást és/vagy diplomát igénylő állások. Kétkezi munkát sokkal többet lehet találni, pláne ha valaki (jól) beszél angolul. Nálam általában a takarítói állás a zsinórmérték. Azért, mert jellemzően nők csinálják; sokszor a legrosszabbul fizetett és jellemzően be nem jelentett munkáról van szó. Itt több takarítónőt is ismerek (például különböző nemzetiségű anyukatársak, akikkel reggelenként vagy máshol trécselünk az iskolabuszra várva). Itt jellemzően be vannak jelentve, órabérben kapják a 6-10 eurós fizetésüket, és a főnökeik rugalmasan kezelik a családi helyzetükből adódó problémákat.

Egyébként Málta egy nagyon különleges keverék munka szempontjából is. Sok nyugati jön ide az ideális adózási és cégalapítási feltételek miatt - látunk is jópár teljesen értelmetlen sportautót (30 km az egész sziget!) – meg persze sokan jönnek szegényebb EU-s országból – a legnagyobb kisebbség talán a Szicíliából és Bulgáriából – nem EU-s, de európai országból – Szerbiából, Albániából, Oroszországból– meg persze Afrikából is. A „munka alapú társadalom” kifejezés nekem elkezdett kicsit mást jelenteni, mint otthon. Nagyon kell ugyan dolgozni, de egyrészt van hozzá munka (és nem közmunka, ami büntetés mindenkinek, ellenben nem termel értéket); másrészt a munka sokkal-sokkal tisztességesebben meg is van fizetve.

Itt nincs szükség arra, hogy egyes (de csak egyes!) beruházásokat államilag kiemelt fontosságúnak minősítsenek ahhoz, hogy pörögjön a gazdaság. Itt pontosan lehet tudni, hogy abból telik sok mindenre, hogy emberek és vállalkozások ide akarnak jönni. Az ügyintézés hatékonyságára egy személyes példa: hétfőn vettük meg a Smartot és elhatároztuk, hogy amennyi adminisztrációt csak lehet, azt aznap elvégzünk Vallettában. 9-re mentünk az autó biztosítását átírni (20 perc), 10 óra körül álltunk be a sorba tízediknek az új forgalmiért (várakozás 25 perc, ügyintézés 5 perc); de délután 2-re már úgy értünk haza, hogy Eszternek volt TAJ-száma és mindkettőnknek adószáma. Minden ügyintéző permanensen mosolygott (ami itt indok nélkül is történik mindenhol); és az ebédidőből percre pontosan (de tényleg!) jöttek vissza a délutáni menetre.

Szóval itt elég mindennapos érzés, hogy a hivatalokban olyan emberek ülnek, akik meg akarják (és meg is tudják) oldani a problémákat; a szolgáltatásokat végzők kedveses és bátran a szemébe mernek nézni a kuncsaftnak; és nagyon-nagyon sok minden bizalmi alapon működik. Például a Gozo-ra átvivő kompon csak visszafelé kell fizetni, mert tudják, hogy előbb-utóbb úgyis visszajövünk, és akkor majd behajtanak rajtunk egy plusz utat is. Előzetesen sok rosszat hallottunk a máltai közigazgatásról, meg arról, hogy itt a szieszta, meg az „arabos hozzáállás” miatt semmit sem lehet elintézni. Aztán persze kiderült, hogy sok másik ország boldog lehetne ezzel az „arabos hozzáállással”…

Mindez talán azért van így, mert ez egy pici sziget, ahol – némi túlzással – mindenki ismer mindenkit; illetve itt tök hülyeség lenne például autót lopni, mert a szigetet elhagyni úgysem lehetne vele észrevétlenül, másrészt a legközelebbi olyan ország, ahol használni lehetne, piszok messze van.

Málta biztosan nem hibátlan és főleg nem a paradicsom maga; de olyan sokszor találkozom a hétköznapi emberségesség apró jeleivel, hogy néha már fájdalmas összehasonlítani az otthoni közállapotokkal…