Valamilyen ismeretlen ok miatt a január elején írt bejegyzésem szőrén-szálán eltűnt., ezért most megpróbálom rekonstruálni. Talán megy:

Régen nem írtam, de igazság szerint sok hátráltató tényező volt mostanában.

Mentségemül szolgáljon, hogy időközben barátok, rokon látogatása és új munkahelyi kihívások is elterelték a figyelmemet.

Ugyanis Eszter még október-novemberben megkapott egy állást!  Pedig elmúlt már 45 éves, és mindezt egy vadidegen országban, minden kapcsolat és háttér nélkül. A munkába járáshoz kellett szerezni egy erre alkalmas járművet (nem véletlenül nem írok autót…), ami egy 15 éves Smart formájában testesült meg. Magánszemélytől vettük, végül 20%-ot tudtam alkudni az árból és minden számítás szerint az üzemanyagköltség kicsit kevesebb, mint a havi bérlet lenne. Viszont az előző munkahelyén töltött felmondási időszak alatti 2 hétben szinte minden nap kellett mennünk vezetni. Mert nem csak az útvonalat kellett gyakorolni, hanem azt az apróságot is, hogy mindenki a rossz (bal) oldalon vezet, illetve elég sűrűn vannak körforgalmak, ráadásul majd mindegyik 2 sávval. Mindenesetre Eszter imádja a munkáját, őt imádják a munkatársai és jó helyen van minden értelemben.

A cég ráadásul még „jófej” is: a törvényileg járó (a magyarhoz képest kifejezetten szűkmarkúan számolt) éves szabadságnapokat meg is toldotta: a Karácsony és Újév közötti időszakot kiadta „céges ajándékként”. Pici probléma azért volt ezzel: Eszternek január 1-én, hajnali 3-kor érkezett a taxija, ami kivitte a reptérre, mert 2-án reggel már kellett mennie dolgoznia.

A máltai ügyintézésről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, 1 nap alatt 4 hivatalban intéztünk ügyet. Eszter járműjének átírása, biztosításának megkötése, új forgalmi kiállítása összesen 2 óra volt a 2 ügyintézéssel, utazással és várakozással együtt. Az az érzésem, hogy itt annyira pörög a gazdaság, hogy a közigazgatás mindent és mindenkit „kiemelt beruházásként” kezel, mert ez a nemzetgazdasági közérdek. És eszükbe sem jut, hogy valakit a „hagyományos” ügymenettel szívassanak.

Az utolsó bejegyzésben említettem, hogy volt szülői találkozó. Mindketten voltunk és sok-sok tekintetben úgy éreztem, hogy egy másik világban járnék. Először is tényleg nem szülői értekezlet volt, hanem egy olyan találkozó, ahol:

-     - A bejárat után rögtön a mellékelt kép fogadott, ahol szinte minden diák nyelvén olvasható köszöntést raktak ki. Az iskolába egyébként a közel 90 diák majdnem 30 országból és 6-7 különböző vallásból került ki... 
    - Előzetesen kértek minket, hogy vigyen valami olyan ételt, ami jellemző az országunkra. (sajnos én próbálkoztam sajtos pogácsával, de finoman szólva is feledhető volt…). Viszont annyi különleges ételt kóstoltunk, hogy már abból lehetett tudni, hogy az iskolában a fél világ képviselteti magát.

            -          Bemutatkozott a tanári kar, közösen és osztályszinten is.

-          - Előző évek diákjainak szüleiből verbuválódott önkéntes szülői csoport (jellemzően, afrikai és közel-keleti anyukák) elmondták, hogy ők már beszélnek angolul/máltaiul meg persze a saját nyelveiken és szívesen segítenek az újonnan érkezőknek bármiféle ügyintézésben, szervezésben, stb.

-          -  Az iskola-pszichológus is eljött, aki megnyugtatott mindenkit, hogy ő az a szakember, aki a jövő évben, amikor a gyerekek már integráltan fognak járni valamelyik másik iskolába; akkor személyesen fogják a gyereket nyomon követni, mert hát mégiscsak egyszerűbb a szakembernek menni a gyerek után, mintsem fordítva…

-        -  A helyi kosárlabda csapat vezetője is eljött, aki elmondta, hogy az ő csapatuk a teljesen amatőr és „véletlenül” szerveződött társaság, akik a szomszéd (nagyon lepattant) épületbe járnak edzeni hetente 2-3 alkalommal; de már játszanak a nemzeti bajnokságban (a nagyfiú azóta jár lelkesen edzeni).

-             -   Ééééééés mindezek mellett elmondtak minden olyan fontos információt, amit amúgy is elmondtak volna nekünk egy mezei szülői értekezlet során.

A kislányunk utólagos szülinapi zsúrját is megtartottuk, mert vannak már itteni barátai. A közeli parkban voltunk, ahol nagyon klassz játszótér van. Jó volt a csapat, élveztük az október végi hideg időt (25-28 fok) és nagyokat játszottunk.